1.rész-Ébredés

  Pár perce a földön feküdtem, a vérem belecsordogált az aszfalt elöregedett réseibe. Már nem igazán voltam kapcsolatban a külvilággal, minden forgott körülöttem.
Pár másodperc múlva oda futott valaki hozzám, vöröses hajkoronája volt, a többit már nem láttam, elhomályosodott minden.
  -Maga barom! Nem lát?-kiáltotta oda a vörös hajú- Hívjanak egy mentőt!-ordította kétségbeesetten.
A sofőr kifordult az autóból, a kezében egy pálinkásüveg volt.
-Heheheee-nevetett fel- Bocsika-mondta majd elájult.
Pár másodperc elteltével jöttek a mentősök, a sziréna hangja már messziről hallatszott.
5 ember futott ki egy hordágy kíséretében.
- Belső vérzés, a koponyája betörött!-kiáltotta a főorvos a többi mentősnek-  Hozzatok lélegeztetőt és vérzéscsillapítót !-
Ráfektettek a hordágyra és beraktak a mentőautóba.
-Jöjjön ön is! Gyorsan!-kiáltott a mentős a vörös hajúnak.
Azzal beugrott az autóba, a kórházig meg sem álltunk. Ezalatt az idő alatt 2x újra kellet éleszteni.
-Tudja a nevét? Családtag? -kérdezte a vörös hajútól.
-Mina. Nem vagyok családtag, csak osztálytárs.-válaszolta
-Megtudhatnám a nevét?-kérdezte
-Chanyeol.Park Chanyeol.-válaszolt.
A mentős kivette a tárcámat a zsebemből, majd megnézte az adataim.
-Park Min Ha, 17 éves, csak a bátyja telefonszáma van felírva.-mondta majd felhívta a cetlire írott telefonszámot.
Pár perc múlva a kórházhoz értünk, rögtön a műtőbe toltak be.

~Chanyeol szemszögéből~

Csak álltam, és néztem ahogy befutnak Minával a műtőbe. Már fél órája ott álltam amikor egy nagy hangzavar törte meg a csendet.

-HOL A HUGOM?-ordított egy férfi hang.

-Kérem nyugodjon le uram!A huga a műtőben van!-próbálta lenyugtatni

-Mi történt vele?-kérdezte kétségbeesetten.

-Elütötte egy autó-kezdett bele

-Mi? -kérdezte

-A koponyája betörött, mély sebek borítják az oldalát és a combját is.

-É..Értem..-dadogta-Köszönöm!-mondta majd leült.

Már fél órája álltam az ajtó mellet, amikor kijött az orvos a műtőteremből. Mina bátyja rögtön oda futott hozzá.

-Hogy van?-kérdezte könnyes szemekkel

-Sajnálom..Nem tudtuk megmen-kezdett bele az orvos amikor egy nővér félbeszakította 

-Doktor úr! Újra van pulzusa!-kiáltott oda a nővér.

Vissza futotta a műtőbe majd 20 perc múlva újra kijöttek.

-Nehezen ment, de sikerült megmenteni!Nagyon sok vért vesztett, pihenésre van szüksége!

-Köszönöm!Nagyon szépen köszönöm!-hálálkodott a férfi.-Be mehetek hozzá?-kérdezte

-Menjen.-mondtam majd azzal elsétált 

Én is bementem a betegszobába, Mina felé álltam. Furcsa érzés kapott el, a szívem hevesen kezdett verni. Az egész előttem volt, ahogy elütötte az autó. Az én hibám, láttam, hogy rosszul volt. 

Tudtam, hogy  Seohyun keze is benne volt ebben. A kezem ökölbe szorítottam majd kiviharzottam a szobából.

~Mina tudatalattija~

Lehet, hogy itt az ideje, hogy önmagam legyek...Soha nem lehettem az, aki akartam, ezért vagyok most ilyen helyzetben..

Mivel belém volt nevelve az, hogy csak tanuljak, nem lehettem önmagam.Ma viszont be telt a pohár.

A szüleim ki fognak tagadni, mint a bátyámat, de nem érdekel.

Felépülök és vissza megyek az iskolába, hogy elintézzem Seohyunt és a csicskáit.

De először be kellene vásárolnom, mert ezek a ruhák undorítóak. 

Most, hogy végre én irányítom magam, nem más.

Mától minden megváltozik, nem leszek antiszociális liba, ahogy azt Seohyun mondta.

Mától mindenki az én talpamat fogja nyalni, nem kegyelmezek senkinek.

Mától nem létezik a régi Mina.

***

~Mina szemszögéből~

Amint fel ébredtem, hirtelen mindenem fájni kezdett. Óvatosan kinyitottam a szemem, megláttam magam mellet a bátyámat, Junhot.

Csak mosolygott rám nem szólalt meg.

-Junho!-suttogtam
-Csak pihenj.-mondta majd megsimogatta a fejem.
Nagyon örültem amikor megláttam, pár hónapja megszakadt a kapcsolatunk a szüleink végett, nem engedtek a közelébe.
-Mit keresel itt?-kérdeztem halkan.
-Hogy kérdezhetsz ilyet? A húgom vagy! -mondta
-Anyuék? -kérdeztem
-Nem tudják. Miért?-kérdezi
-Csak kérdem. Nem nagyon érdekel, hogy mi van velük.-mondtam neki
-Olyan más vagy..Megtisztult az agyad mert elütött egy autó?-kezdett nevetésbe
-Mondhassuk úgy is..-mondtam majd elmosolyodtam.
-Jut eszembe..Volt itt egy vörös hajú fiú, ő hívta ki a mentőket. -kezdett bele
-Mi volt a neve?-kérdeztem
-Chanyeol.-mondta
Nem szólaltam meg, hirtelen eszembe jutott Seohyun. A kezemet ökölbe szorítottam.
-Valami gond van?-kérdezte meg Junho majd a kezemre nézett.
-Ha kiengednek innen el kell intéznem valakit.-mondtam majd még erősebben össze szorítottam az öklöm.-De előtte be kell vásárolnom. Eljössz velem?-kérdeztem
Mivel csak Junho tudja, hogy a képzeletemben éltem az életem, és soha nem lehettem az, aki valójában vagyok, ezért rögtön leesett neki, hogy mi van velem.
-Persze!-mondta, majd megfogta a kezem.

Pár napig még bent kellet maradnom a kórházba, de Junho végig velem volt. Amikor kiengedtek nem haza mentem, hanem hozzá.
1 hétig nála voltam, azalatt az 1 hét alatt újra olyanok voltunk mint az igazi testvérek.

Holnap már mehetek iskolába, de csak Seohyun végett megyek be, ha végeztem vele haza is jövök.
Elmentem lezuhanyozni, megvacsoráztunk majd elmentem aludni.

Az ébresztőóra pontosan 07:00-kor megszólalt. Felnyitottam a szemem és egy vigyor futott az arcomra.
Kimentem a fürdőszobába, helyre raktam magam, felraktam a hajam lófarokba és felvettem az új ruháim.
-El vigyelek?-kérdezte Junho
-Nem kell. Nem akarom, hogy lásd, mit fogok csinálni.-mondtam majd elindultam az iskola felé.

Amikor már majdnem ott voltam, pár diák rám kezdett mutogatni, elnevettem magam.
Pár perccel később már a bejárati ajtó előtt álltam, körülöttem mindenkin iskolai egyenruha volt míg rajtam fekete tépett gatya,bakancs,egy fehér póló és egy bőrdzseki.
7:55-kor amikor már csend volt az iskolába, de még nem csengettek be, bementem.
Végig sétáltam egy hosszú folyosón majd fel a lépcsőn.
 Az osztályom előtt Sehun és Chanyeol állt . Mind kettőjüknek kikerekedett a szeme.
Elmentem mellettük, és be mentem az osztályba.
Neki támaszkodtam az ajtónak majd megszólaltam.
-Seohyun!
Ahogy felém fordult, lefagyott.

-Lenne egy kis megbeszélni valónk nem gondolod?-mondtam majd a hajánál fogva kicibáltam az osztályból.
-Au!Engedj el! Véged van!-sikította.
Ahogy elengedtem már kapta is az első ütést.
-1.Ezt azért kapod, mert amióta ebbe az iskolába járok, terrorizáltál.-mondtam amíg ő a földre rogyott.
-Állj fel!-ordítottam rá majd felhúztam és a szekrénynek nyomtam.
-2.Mert miattad van tele az oldalam varratokkal!- mondtam, majd kapta a második ütést is.
- És 3.Hogy tudd, itt én vagyok a valaki, nem te!-ahogy ezt kimondta, kapta a legfájdalmasabbat.
Seohyun összerogyott, az orrából dőlt a vér, de én csak nevettem.
-Mától pokollá fogom tenni az életed!-mondtam majd gyengén arrébb rúgtam.
A többi lány oda futott hozzá, én oda ballagtam Chanyeolhoz.
-Köszönöm! Ha te nem vagy, lehet meghalok! Jövök neked egyel!- mondtam
- Ne köszönd.-mondta
-Te tényleg Mina vagy?-kérdezte Sehun majd közelebb jött.
-Ember, tartsd a távolságot.-mondtam majd arrébb löktem és kisétáltam az iskolából.

~Chanyeol szemszögéből~

-Mina mindig ilyen?-kérdeztem meg Sehuntól 

-Dehogy is, soha nem láttam ilyennek. Régen járt pszichológushoz, de nem tudja senki, hogy miért.-mondta 

-Múltkor én hívtam ki a mentőket, amikor elütötte az autó.-mondtam

-Mi? Elütötte egy autó?-kérdezte-De ennek mi köze volt   Seohyunnak ?-kérdezte 

-Aznap megverték őt a csicskái. Nagyon csúnyán. Amikor indultam neki segíteni, akkor lépett rá a zebrára és puff.-meséltem neki

-Úr isten..Szegény csaj!-mondta- De a mostani Mina...Hmm..-mondta 

-El se  kezd! Még ilyenkor is arra tudsz gondolni?-kérdeztem majd elnevettem magam

-Most miért? Neked nem jön be?-kérdezte nevetve

Nem válaszoltam csak bementem az osztályba.  Még magam sem tudom, hogy mit érzek, de amióta láttam őt ott feküdni eszméletlenül, csak rá tudok gondolni, senki másra.

  

  

Prológus

A szobámban csönd uralkodott, a redőnyök le voltak eresztve. Nyugalomban feküdtem az ágyamban és piszkáltam a hajam, játszadoztam a képzeletemmel . Ahogy kezdett világosodni kint, a kis réseken bevilágítottak a nap első sugarai ami megvilágította a szobát. Egészen addig nem volt semmilyen külvilággal kapcsolatos gondolatom, amíg rá nem néztem az órámra.
7:59
-Basszus!- kiáltottam fel hangosan, de ez is ritka pillanat volt. Nem nagyon szoktam beszélni.
Mivel tudtam, hogy így is-úgy is elkésem, nem nagyon erőltettem meg magam a készülődés terén.
Ki sétáltam a fürdőszobába, megmostam az az arcom, utána a fogam, majd vissza sétáltam a szobámba.
A szekrény felé vettem az irányt, majd kinyitottam, de semmi olyan nem volt benne, ami nekem tetszene. De legalább a képzeletemben úgy öltözöm, ahogy szeretnék. A napom jelentős százalékát az álom világomban töltöm, szerintem ezért nincsenek barátaim, de nekem ez így megfelel.
Kivettem a frissen mosott iskolai egyenruhámat a szekrényből, majd felvettem.
Megcsináltam a hajamat, felkaptam a táskámat és el indultam szépen lassan az iskola felé.

Lassan sétáltam, nem igazán figyeltem magam elé, most is az álom világomban játszadoztam.
Pár perc múlva már az iskola bejárati ajtajánál álltam.
Most egy picit elkezdtem csipkedni magam, mert már a második órára is becsengettek.Végig rohantam a folyosón, majd amikor oda értem az osztályhoz, ahogy kinyitottam az ajtót, az összes bent ülő gyerek szeme rám tapadt.
-Óhh! Megjött az antiszociális liba is!- mondta egy női hang, de nem vettem figyelembe, csak leültem a helyemre.
- Hol voltál, Mina?- mondta nevetve egy másik hang, de ez nem női volt. Sehun volt az.
Erre sem válaszoltam, csak elő vettem a könyveimet és lehajtottam a fejemet a padra, folytattam tovább az ábrándozást.
A tanár besétált a terembe, de nem maga, egy új diák társaságában jött. Egy vöröses hajú fiú volt.
Mivel kötelező volt felállni, ha bejön a tanár, ezért nagy nehezen feltápászkodtam.
-Üljetek le!- mondta majd megkapartatta torkát és tovább mondta mondanivalóját.- Ő az új osztály társatok, Chanyeol! Mától az osztály társatok!

-Csáá te segg!-kiáltott oda Sehun
-Kussolj, mert hátba verlek.- szólt vissza neki az új fiú.
-Ti ismeritek egymást?- kérdezte a tanárúr, majd össze ráncolta a homlokát.
-Igen, ismerjük egymást..sajnos- mondta Chanyeol.
- Mi az, hogy sajnos?Most már nem ülhetsz mellém!- mondta Sehun sértődötten majd rám nézett.
-Kérlek ülj le egy szabad helyre!-mondta a tanárúr.
Az új fiú elindult Sehun felé, lerakta a cuccait, már ült volna le, de Sehun kihúzta alóla a széket.
-Mondtam, hogy ide nem ülsz!- mondta lányosan vigyorral az arcán.
-Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekes vagy!- mondta, majd felállt és egy másik üres helyet kezdett keresni a szemeivel.
Mivel én magam ültem, és rajtam kívül csak Sehun ült egymaga, csak hozzám tudott ülni.
Meglátta a szabad ülőhelyet majd megindult a padom felé.
-Szabad ez a hely?-kérdezte
Nem igazán figyeltem, mit beszélnek, még mindig a padon fetrengtem.
-Haló..Szabad?-bökte meg a vállam, majd kérdezte meg még egyszer.
Felnéztem rá, majd rántottam egyet a vállamon.
-Nem nagyon beszél, ő az antiszociális az osztályban.- mondta ugyan az a lány osztály társam, aki libánának szólított pár perccel ezelőtt.
-Nem kérdeztelek.- mondta Chanyeol. Erre fel kaptam a fejemet, a lány úgy nézett rám, mint aki meg akart volna ölni, de nem szólt semmit.
Az óra eltelt, amit persze végig aludtam, a szünetben kiálltam a folyosóra és néztem ki a fejemből, amikor kijött a teremből Chanyeol és Sehun.
-Nagyon nyomul rád Seohyun!- mondta Sehun
-Tudom. De nekem nem jön be.Nagyon nem. Nem szeretem a ribiket.-mondta majd elnevette magát.
-Miért lenne ribi?-kérdezte Sehun
-Csak rá kell nézni. Emlékszel, amikor Daehyunéknál voltunk?-kérdezte
-Igen.Miért?-kérdezte érdeklődő tekintettel Sehun
-Akkor ott voltak Jungkookék is, majdnem mindenkivel össze szűrte a levet, csak veled és velem nem.De én mondtam neki, hogy álljon le..-mondta
-Ja már emlékszem.-mondta.-Milyen Minával ülni?-kérdezte. Erre még jobban elkezdem hallgatni, hogy mit beszélnek.
-Egész órát végig aludta.-mondta
Magassarkú kopogás hallatszódott az egész folyosón, mindenki felfigyelt rá.Seohyun volt és a talpnyalói. A lány felém közeledett, majd amikor már előttem volt, nekilökött a szekrényeknek. Nem csináltam semmit, nem mertem nyelni sem.
-Nagyon nem vagy nekem szimpatikus!-mondta gúnyos hangal majd bele markolt a hajamba.
-Miért? Netalántán nem tetszik, hogy nem nyalom a segged?-kérdeztem tőle.
-Ribanc!-kíáltotta el magát majd orrba vágott. Az ütés nem fájt volna, de mivel az ujjai tele voltak gyűrűkkel, ezért elindult az orrom vére.
-Hé!-kiáltott oda Sehun.
Seohyun és a többi lány riadtan hátra fordult.
-Takarodjatok innen!-kiáltott újra
Az összes lány az utasításra gyors léptekben elment, de Seohyun még oda hajolt hozzám.
-Iskola után találkozunk!-suttogta fülembe majd elment.
Ahogy sétált volna el, Chanyeol megfogta a kezét.
-Azt hiszed, így fel tudod hívni a figyelmem?- mondta vigyorogva.
Nem szólt semmit, kíhúzta a kezét a kezéből és elsétált.
-Jól vagy?-sietett oda hozzám Sehun
Nem szóltam semmit, oda kaptam az orromhoz, hogy takarjam a vérzést, majd tovább mentem, de elbotlottam Chanyeol lábában, de nem estem el, elkapott.
-Nézz a lábad elé!-mondta, majd rá nézett az arcomra.-Jól vagy?..-kérdezte ő is
Gyorsan befutottam a női mosdóba, elő kaptam egy zsebkendőt, megtöröltem az orromat, és vártam még elmúlik a vérzés. Pár perccel a csengetés után mentem be, már mindenki a helyén ült.
A két fiú tekintete rám szegeződött. Körbe néztem az osztályban majd megindultam a helyem felé, és leültem. Az orromból még mindig csordogált egy kis vér.
-Jól vagy?- kérdezte meg már másodjára Chanyeol.
-Jól vagyok, csak hagyj már békén-mondtam majd lehajtottam a fejem a padra.
A nap többi részét az osztályban töltöttem, lassan eltelt az összes óra, össze pakoltam és el indultam haza, de ebben megakadályoztak.
Seohyun ott várt pár méterre az iskola bejáratánál.
Gondoltam, elmegyek mellette. Nem jött össze.
-Hova hova Minácska?-kérdezte
Nem szóltam semmit.
-Gyertek!-mondta hangosabban, majd kijött 7 lány a bokorból pár vas rúd kíséretében.-Kapjátok el!
Esélyem sem volt elmenekülni, egy lány elakasztott és azonnal nekem estek.
Pár perc verés után Seohyun megszólalt.
-Elég lesz! -kiáltott. -Remélem most már tudod, hogy ki az úr.
Ez mondat befejeztével elment.
Az egész arcom tiszta vér volt, a lábaim és a kezeim is. Pár percig a földön feküdtem, nem volt erőm felállni. Erőt vettem magamon és megpróbáltam felállni, első próbálkozásra nem ment, de másodjára nagynehezen sikerült.
Bicegve elértem egy zebráig, de nem láttam, hogy jön e autó..
Pár másodperc múlva már a földön hevertem, még jobban fájt mindenem. Minden homályos volt, a füleim be voltak dugulva a vértől.Pár másodperc múlva már nem tudtam magamról, csak hallotam a mentők szirénáját.